Környék

Nagycenk Széchenyi Kastély és hársfasor

Széchényi Ferenc a felvilágosult, nagy műveltségű főúr tette a család állandó lakhelyévé, és igazán jelentőssé a nagycenki kastélyt. A Sopronban és Sopronhorpácson őrzött nagy értékű könyvtárát és gyűjteményét fokozatosan Cenkre költöztette, amelyet 1802-ben a nemzetnek ajándékozott, és ezzel megalapította a Magyar Nemzeti Múzeumot. Nagy változtatásokat vitt végbe mind a kastélyban, mind a parkban. Elvezettette az Ikva

patakot a kastély területéről, az angol kertet kül- és belföldi csemetékkel ültették be,

meghonosította a ma is csodálatos platánokat és vadgesztenyefákat. 

Madárles

A Fertő szikes tavainál pihenő vízi madárvilágot figyelhetjük meg. A Fertő keleti oldalán húzódó sekély vízi tavak a helyi és a vonuló madárvilág jelentős pihenő, táplálkozó és fészkelő helyei. 

Fertőboz Gloriett Kilátó

Fertőboz kiemelkedő műemléke a Gloriett kilátó. A Fertőboz fölötti magaslatról nyíló kilátás úgy megragadta gróf Széchenyi Ferencet, hogy a nádor tiszteletére 1802-ben megépíttette a Gloriett-et, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Fertő-tóra. 

Borkóstoló Fertőbozi Széchenyi Vinotékában

A Soproni Borvidék szívében, a Fertő-parti kerékpárút mentén Balf és Hidegség között található a Széchenyi Vinotéka és termelői borkimérés. Az 1800-as évek elején megépített, alsó pinceág, "U" alakú folytatása régen a feldolgozás helyszínét biztosította. A 80-as években halászcsárdaként üzemelt. A nyersanyag beszállítói a helyi halászok voltak. 2007-ben felújították és ízlésesen berendezték. Azóta a Széchenyi Vinotéka az ínyenc borturisták egyik kedvelt zarándokhelye. 

Fertődi Eszterházy Kastély

Esterházy-kastély. A "magyar Versaillesnek" is nevezett íves alaprajzú kastély a barokk-rokokó hangulatú díszudvarával, kovácsoltvas kapujával Magyarország harmadik legjelentősebb épületegyüttese, mely a Fertő-táj világörökség kiemelt értéke. A korábbi 20 szobás vadászkastélyt Esterházy (Fényes) Miklós alakíttatta át és tette a hercegi család legkedveltebb tartózkodási helyévé. A homlokzati barokk díszítőelemek, az alkalmazott szimmetria, a 126 szoba káprázatos díszítő megoldásai, fényűző berendezése mindenkit ámulatba ejtett. A középről induló íves díszlépcső az emeleti Zeneterembe vezet, ahol egykoron Haydn remekművei csendültek fel, nem egyszer az uralkodó család jelenlétében Haydn munkásságát emlékkiállítás őrzi. A XVIII. század nagy zeneszerzőjére minden évben rendezvénysorozattal emlékeznek. A kastély elhelyezkedése, a díszpark alaprajza versailles-i elődjére emlékeztet, az egyes épületrészek azonban inkább a Habsburgok schönbrunni kastélyának vonásait mutatják. A főépület befejezése után elkészült az operaház, a Muzsikaház és a bábszínház, végül a kínai ház, melynek tetőzetét arany, drágakövek, kínai porcelán ékesítette. Ezt az épületet helyreállították, ma is áll a kastély kertjében. 

Röjtökmuzsaji Vízi malom

A muzsaji Vízimalom műemlék jellegű létesítmény. Pontos építési éve nem határozható

meg, azt az 1670-80-as évekre lehet tenni. Abban az időben Röjtök és Muzsaj határának csaknem teljes egésze Széchenyi György kezén volt. A malom megépítése a jómódú tulajdonos idejében történhetett, mivel mérete és építési módja óriási költséget igényelt. A Muzsaji Malom megépítését az országos malomkutatók is rendhagyónak ítélik meg, mert a malom egyharmad része cölöpökre van építve, mint az olasz Velence épületei. A tulajdonos halála után a Muzsaji Vízimalmot a kastély tulajdonos megvásárolta. A malmot 2004-ben szépen felújították és eredeti állapotában helyreállították. Vendégfogadó és múzeum működik benne. A malommúzeumban a malomtörténet három különböző korszakát bemutató kiállítás tekinthető meg.

Fertőrákos

A Fertő nyugati partvidékén, Sopron közelében, Fertőrákoson található Magyarország legszebb lajtamészkő feltárása, a Püspöki Kőfejtőként emlegetett egykori mészkőbánya. Turisztikai látványosság, népszerű kirándulóhely, a természetjárók kedvelt célpontja, a Soproni Ünnepi Hetek rendezvényeinek egyik színhelye, koncertek és fesztiválok díszlete, amely évről évre turisták tízezreit vonzza Fertőrákosra. A Püspöki Kőfejtő 2001 óta az UNESCO Világörökség része. 

Fertő-tó

Soprontól 10 km-re a Fertő-tavon elhelyezkedő cölöpházak tökéletes kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak családok, baráti társaságok részére. A stégről remek kilátás nyílik a Fertő-tó magyarországi részére. Ez az egyetlen fürdésre alkalmas területe a tónak a magyar oldalon. A stég végén kellemes időtöltést jelenthet egy ital elfogyasztása az utolsó cölöpházban kialakított vendéglátó helyiségben. Sétahajózási lehetőség is várja az érdeklődőket.

A programokhoz előzetes időpont-, és létszámegyeztetés szükséges.

Tekintse meg

videónkat

Nézzen körül

nálunk!

Büféreggelivel várjuk!

Naponta 7:30 - 10:00 óra között